Mint ismeretes, 2020 decemberében földrengéssorozat rázta meg Horvátországot. A legnagyobb rengés, mely elérte a 6,4-es erősséget, Magyarországon is érzékelhető volt. Főként Baranya, Somogy és Zala megye volt érintett. Téged is komoly aggodalommal tölt el a földrengések lehetősége, veszélye? Nyugodj meg, és inkább készülj fel előre egy esetleges vészhelyzetre! De mégis hogyan védd meg az otthonodat és az családodat valamitől, amit még sosem éltél át? Íme, néhány egyszerűen, gyorsan és olcsón kivitelezhető tanács, amellyel biztosíthatod otthonod hosszú távú védelmét.

Ha azonban a lakóhelyeden különösen gyakoriak a földrengések, és régi lakásban élsz, a Generali Előrelátók Blog tippjein túl ajánlott felkérni egy szakembert is, aki felméri a kockázatokat. Így fény derülhet olyan szerkezeti problémákra, amelyek esetleg javításra szorulnak.

Földrengés Magyarországon: Rögzítsd a bútorokat!

A nagyobb bútorokat nemcsak akkor érdemes rögzíteni, ha földrengéstől tartasz. Gyermekeid, szeretteid, kiskedvenceid biztonsága érdekében ajánlott a falhoz, vagy a padlóhoz rögzíteni a nagyobb berendezési tárgyakat. Pántokkal, hevederrel vagy valamilyen konzollal tehetsz róla, hogy ne okozhassanak balesetet.

Ezt érdemes a könyvespolcokkal, a gázkészülékekkel, a bojlerekkel és a méretesebb konyhai készülékekkel, például a hűtőszekrénnyel is megtenni. A függő elemek, különösen

az üvegből készült világítótestek is komoly kárt okozhatnak, ha egy rengés alkalmával leesnek.

Célszerű ezért a függő elemeket pántokkal, hevederrel vagy dróttal rögzíteni. A képkereteket és tükröket is ajánlott úgy rögzíteni (például szemescsavarral), hogy ne tudjanak leugrani a falról.

Ha tudsz, szerelj biztonsági zárat a fiókokra és a szekrényajtókra, hogy a tartalmuk ne zúduljon ki egy esetleges lökéshullám során!

Gázvezetékek és -készülékek rögzítése

A gázüzemű készülékeket a padlóhoz kell rögzíteni, és rugalmas illesztékekkel kell ellátni. Légy tisztában a gázmérő és a főkapcsoló helyével, és legyen kéznél szerszám, amellyel szükség esetén elzárhatod a vezetéket! Ha rendszeresek a földrengések a lakóhelyeden, akkor

megérheti beruházni egy automatikus elzáró szelepbe is.

Fontos a bútorok elhelyezése is

Fontold meg, hova rakod a nagyobb bútorokat, és mit teszel rájuk! Ne legyen például a könyves szekrény az ágy közelében, vagy könyvespolc az alvóhely felett. A nehéz, vagy veszélyes tárgyakat pedig, például a háztartási vegyszereket, minden esetben a padló közelében helyezd el!

Így alakítsd ki álmaid dolgozószobáját az otthonodban

Szilánkmentesítő, vagy balesetvédelmi ablakfólia

Az ablakok és az üvegajtók könnyen összetörnek egy-egy földrengés alkalmával, ezt azonban megakadályozhatod védőfólia használatával. Az interneten könnyen utánanézhetsz, mely szaküzletekben szerezheted be a fenti két elnevezésen ismert eszközt. Ha elakadnál, vagy nem találnád meg, amit keresel, kérj segítséget szakembertől!

Mit kell csinálni földrengés esetén?

Előre beszéljétek meg és írjátok le a lehetséges menekülési útvonalakat, valamint azokat a helyeket, ahol a család tagjai találkozni tudnak, ha esetleg elveszítenétek egymást! Jegyezd fel a gáz-, áram- és vízellátás főkapcsolóinak helyét és elzárásának módját is, és mindenképpen vásárolj poroltót is az otthonodba. A vésztervet a család mindegyik tagjával ismertesd!

Életmentő eszközök lakástűz esetére

Állíts össze egy vészcsomagot, és készítsd be egy könnyen hozzáférhető helyre! Legyenek benne zseblámpák, vizes palackok, maszkok és védőszemüvegek, és tegyél bele egy elsősegélydobozt, továbbá valamilyen szerszámot is, amellyel

szükség esetén el tudod zárni az áram-, a gáz- vagy a vízvezetéket.

Készülj az időjárásnak megfelelő ruházattal is, ha esetleg hirtelen kellene elhagynotok a lakhelyeteket!

Mi a teendő földrengés után?

1.) Közvetlenül földrengés után az első dolgod az legyen, hogy felméred a sérüléseket és a veszélyeket.

2.) A sérülteket részesítsd elsősegélyben, de a súlyos sérülteket csak akkor mozgasd, ha továbbra is veszélyben vannak!

3.) Ezután ellenőrizd és zárd el a víz-, gáz- és elektromos vezetékeket!

4.) Ha gázszagot érzel, nyisd ki az összes ablakot, és mindenkit szólíts fel arra, hogy azonnal hagyja el az épületet! Ha találsz működő telefont, jelentsd a gázszivárgást az illetékes hatóságnak!

5.) Amennyiben felmerül a gyanú, hogy az épület szerkezete vagy alapja sérült, ürítsd ki az épületet, és máshol keress fedezéket!

Generali Házőrző otthon- és életmód-biztosítás

A vészhelyzet elhárítása után, amikor már mindenki újra biztonságban van, értesítsd mihamarabb a biztosítódat! A hazai lakossági vagyonbiztosítások legtöbbje tartalmazza a tűz- és elemi kár kockázatokat, így a lakásbiztosításod az alábbi esetekben is segíthet:

  • tűz,
  • robbanás,
  • villámcsapás,
  • szélvihar,
  • felhőszakadás,
  • jégeső,
  • árvíz,
  • földrengés stb.

Nincs még lakásbiztosításod? Vagy éppen most váltanál? Földrengés Magyarországon sem kizárt, így fontos, hogy tudd, milyen védelemben részesülhetsz ebben az esetben. Tájékozódj a Generali Házőrző otthon- és életmód-biztosítás részleteiről és lakásbiztosítási ajánlatairól! Keresd fel lakásbiztosítási kalkulátorunkat, és kösd meg biztosításodat otthonod védelméből, online!

Inkább személyesen beszélnél valakivel? Akkor töltsd ki az alábbi formot, és tanácsadó kollégáink hamarosan visszahívnak, hogy válaszoljanak a felmerülő kérdéseidre!

Érdekelnek a témával kapcsolatos biztosítási megoldásaink?
Töltsd ki az alábbi űrlapot!


Védd meg otthonodat és értékeidet a Generali Előrelátók Blog cikkeivel, tippjeivel!

Kárrendezés és kárbejelentés online a Generalinál

Kár esetén sokba kerülhet az alulbiztosítottság

Mit tegyünk, ha betörtek az otthonunkba?

Így készítsd fel az otthonodat a télre

The post Földrengés: Készülj fel rá, hogy megmozdulhat a föld! appeared first on Generali Előrelátók Blog.

Bejelentkezés